Túlevés, falás

Egy időben nagyon sokat böjtöltem, ami teljes ételmegvonást jelentett pár napra, ilyenkor csak tisztító- és gyógyteákat ittam ízesítés nélkül vagy vizet. Azért éreztem szükségét az effajta kúráknak, mert egyrészt sok “szemetet” vagyis iparilag feldolgozott, tartósítószerrel gazdagon “fűszerezett” ételeket fogyasztunk, másrészt pedig sokat olvastam a test öngyógyító képességéről és arról, hogy ha abbahagyjuk a táplálkozást egy rövid időre, akkor úgymond szünetet kapnak az emésztőszerveink az állandó “munkájuk” alól és átkapcsolnak “tisztító üzemmódba”. Mivel nem érkezik újabb emésztendő táplálék kintről (fentről), szervezetünk elkezdi szétválogatni a bentit, a “raktárkészletet”, más szóval méregtelenítésbe kezd.

Tudnunk kell azt is, hogy lehet, hogy eleink akkor ettek és sokat, amikor táplálékhoz jutottak, és emiatt jöhet nekünk is az az érzésünk, hogy most vagy soha, de a mai boltos, civilizált világban azért távolról sem ez a helyzet, az étel mindig és bármennyi mennyiségben elérhető.

Visszatérve a böjtre, azt mondjuk mondanom sem kell, hogy böjt alatt semmit sem lehet fogyasztani, amit már megszoktunk, tehát ilyenkor se kávé, se nasi, a cigiről vagy esetleg alkoholról már nem is beszélve… A fent leírtakon túl azonban van még egy nagyon fontos hatása az ilyen tisztító napoknak: az önuralom, az önfegyelem gyakorlása, hogy megtapasztaljuk ki irányít kit. A szokásaim rabja vagyok és azok irányítanak engem vagy én irányítom a testem és uralkodom a szokásaim felett. Mert ha nem tudok a szokásaimon felülkerekedni, akkor azt már függőségnek hívják. A függőségek pedig rángatnak minket, ettől pedig könnyen kieshet akár az egész életünk irányítása a kezünkből, s csak sodródunk.

Nekem annyira jót tettek az ilyen böjtök, hogy szerveztem böjtölős elvonulásokat is, abból is a teljesen veszélytelen fajtát, a léböjtöt és csak egy hétvégéset, általában 2 és fél naposat, tehát pénteken még lehetett délig enni, de délután és este már nem, szombat-vasárnap végig böjt és legközelebb csak hétfőn lehetett reggelizni, akkor is valami könnyűt: alma, sós vízbe főtt burgonya, zöldségleves, gyenge húsleves. Az egyik ilyen böjtölős hétvégén jött oda hozzám valaki, aki megkérdezte, hogy miért vannak időnként falási rohamai? Én még azt is hozzátehetném, hogy vajon miért van bennünk a túlevés ingere is? Hogy az a jó érzés, amikor tele esszük magunkat mindenfélével, majd elégedetten eldőlünk, mint egy zsák, neadjisten még kávét is iszunk a nagyzabálás (bocsánat: jelentős túlevés) után, hogy nehogy nagyon leessen a vérnyomás (ami egyébként a súlyos mértékű emésztési leterheléstől van).

Szerintem a fentiekből már könnyen és egyenesen kikövetkeztethető az, hogy miért van ez a jelenség. A túlevés és falási rohamok. Néha egy-két vendégem, aki meglátogat, és kiteszek az asztalra egy kis sósmogyorót, diót vagy aprósüteményt, csokit, szól nekem, hogy ezt tegyem arrébb, mert könnyebb bele se kezdeni, mint megállni, hogy keveset egyen belőle, illetve volt olyan is nem egyszer, hogy a vendégem magáról megfeledkezve, pillanatok alatt befalt mindent, ami a tálkában volt, anélkül, hogy odafigyelt volna más is van a helyiségben rajta kívül.

Ez a dolog elindulhat már gyerekkorban, és gyakran így is van. Az anyuka nem a melléből szoptatja a babát, hanem cumisüvegből, ahol sokkal intenzívebben jön a tej vagy nem is tej, hanem tápszer, a lényeg az, hogy a gyerek rövidebb idő alatt kapja meg az adott mennyiséget, ami letaglózza az emésztőrendszerét, nincs ideje a gyomrának jelezni, hogy mikor elég. Ráadásul még sokszor erőltetjük is, hogy bizonyos mennyiséget meg kell ennie, innia, mert másképp gond lesz. A mellből szoptatásnál a gyermeknek egyrészt jobban meg kell dolgozni a tejért, ami nem véletlenül van így, a természet jól kitalálta ezt, másrészt ő maga állítja le a szopizás folyamatát azzal, hogy érzi a telítődést és már nem szopik olyan intenzíven. Régen a babákat lemérték evés után, hogy megtudják mennyit evett, mert a női mellen nincs mennyiségmérő szerkezet. A baba irányítja ezt, nem az anyuka. És ott a baba még irányít. Sajnos ahogy halad előre a fejlődésében, ezt az irányítást egyre jobban elveszik tőle. Minden felnövekvő gyermek megtapasztalja, hogy mások (tudósok, nevelők, a szülei, tanárok, szakemberek) jobban tudják és meghatározzák mennyit ehet, ihat, a legtöbbször szigorúan bekorlátozzák az életterét… S szép lassan megtanulja, hogy mindig határok, korlátok között kell mozognia és ő vajmi keveset tud szabályozni az életében. Ami persze védelem is, hisz ők még nem ismerik a saját határaikat, és valamilyen szinten erre szükség is van, DE!

És itt jön az, ami miatt könnyen átmehetünk túlevésbe, túlfogyasztásba, függésbe, szenvedélybetegségekbe. Mindig figyelembe kell venni a baba, a felnövekvő gyermek igényeit, szükségleteit, amit csak érzelmi odafigyeléssel, ráhangolódással, teljes figyelemmel lehet. Ebben a szülőknek, elsősorban az anyukának van nagy szerepe és a korai nevelőknek. Ha az anyuka könyvből, mások által meghatározott értékekből kiindulva neveli a gyermekét és nem igazítja ezt a babája igényeihez, akkor hiányérzetet is táplál a gyermekébe. Ha etetés, szoptatás közben nem a gyermekére figyel, hanem telefonál, videót néz, mással beszél, nem tud ráhangolódni a gyermeke igényeire és elveszik az a mindent megalapozó értékes kapcsolat, amire majd a gyermek a jövőben az összes kapcsolatát építeni fogja… És aztán az idő előrehaladtával a gyermek erre csak még több mindent kap, felrakódik egy egész fal, amit majd, ha gondjai akadnak az életben, sok-sok erőfeszítés árán, le kell bontania…

Visszatérve az eredeti témára: túlevés, falás. Az étkezéssel jó érzést viszünk be, ott elmegyünk egészen a határig, mert nem mi irányítjuk a folyamatot, hanem a folyamat irányít bennünket. Egy idő után kitágul a gyomor, kívánja a nagy mennyiséget, amit ha nem kap meg, akkor rossz érzéseket küld az agynak. Amúgy sokkal könnyebb semmit sem enni, mint megállni a jóllakás előtt. Nagy-nagy önuralom kell az embereknek ahhoz, hogy inkább ötször egyenek kisebb mennyiségeket, mint háromszor jóllakásig.

Én azt tapasztaltam, hogy elég két-három összetevős ételeket fogyasztani, az nem terheli annyira az emésztést, és nálam a határ az egyöklömnyi mennyiség. Az egészséges határ. Persze van néha, amikor én is túlcsúszom ezen, főleg, ha még iszom is hozzá folyadékot. Mostanában ami nehezebb a táplálkozásban, így ötven felett, hogy 6 óra után már nem jó, ha bármit is eszem, mert az kihat az alvás minőségére, rosszabbul alszom, ha este még eszem. Ez fiatalabb koromban meg sem kottyant… Ezért az a célkitűzés, hogy 6 előtt egyek meg mindent, amit akarok. A nasizás pedig a fogaimat is rombolja, nem csak az emésztést. Nálam napi egy fő étkezés van, vagy ebéd vagy vacsora, a többi pedig inkább falatkák, saláta vagy valami könnyű. A legtöbb hagyományos magyar étel nekem túl nehéz, megterhelő, néha megkívánom, de igyekszem csak kis mennyiséget enni belőlük. Önuralom kell hozzá bőségesen. Nem is mindig sikerül. De legalább tudatos vagyok rá.

És nagyon fontos évszaknak megfelelő ételeket enni, mindig azt, ami épp van: ilyenkor ősszel, télen: répafélék, cékla, káposzta, sütőtök, olajos magvak, zabkása. Ez utóbbi fűtő jellegű étel, nyáron nem jó fogyasztani. Nekünk magyaroknak a dió és mák is nagyon fontos, illetve a lencse, bab és a méz. Ezekben a hétköznapi, egyszerű ételekben minden vitamin és ásványi anyag megtalálható, amire szüksége van a szervezetnek. A déligyümölcsök nem nekünk valók, abból inkább keveset, inkább csak a kóstolás szintjén. Csoki, cukor, kenyérfélék, szénhidrátok: szintén csak módjával, túlterhelik az emésztést főleg fehérjékkel, hússal társítva.

Szóval mi határozzuk meg azt, hogy mit eszünk, mennyit, mikor és mit mivel, ne más. Nem kell időre enni, lehet bármikor, amikor a szervezetünk jelez és persze teremtsünk rá helyet és lehetőséget a munkánk során. Vegyük át a saját életünk és táplálkozásunk felett újból az irányítást, mert senki nem tudhatja jobban, hogy mi a jó nekünk, csakis saját magunk, a szervezetünk jelzései alapján. Persze itt is csak akkor, ha egyensúly van belül… mert ha valamit nagyon kívánunk például, az már biztosan, hogy hiányt, kibillentséget jelez.

Jó kis játék ez, de megéri rendbe tenni az étkezést, mert nem mindegy, hogy milyen minőségben éljük le az életünket: folytonos hiány- és betegségérzetben vagy elégedetten és kellemes belső érzésekkel, gondolatokkal.

Képek: kedvencem a mézes mák. Ledarálok egy kis adag mákot és azon nyomban mézbe teszem, hogy ne oxidálódjon a benne lévő olaj miatt. Ebből aztán minden nap egy kanállal fogyasztok. Két hétre való adag. Ugyanezt lehet dióval is, akár darálva de én jobb szeretem kisebb darabokra törve a diót. Kiváló immunrendszer karbantartó.