Tanítók és mesterek

A tanításban az lehet az egyik legkiábrándítóbb helyzet, amikor kiderül a tanítóról, hogy olyasmit akar továbbadni, tanítani, amit ő maga sem tud vagy tart be. Ez családban, szülő-gyerek kapcsolatban nagyon sokszor a tiszteletlenség alapja, mert a gyermek nem abból tanul a leginkább, amit neki mondanak, hanem abból, ahogy vele bánnak. Számtalan esetben a szülő nemcsak a gyermekét, hanem önmagát is fel kell nevelje, mert sokan a gyermekük által válnak felnőtté. Akkor tanulunk meg felelősséget vállalni, akkor jövünk rá, hogy döntéseinkben a másik érdekeit is ugyanúgy szem előtt kell tartani, mint a sajátunkat.

A gyermekeinken keresztül tanuljuk meg azt, hogy ők is MI vagyunk, hisz fizikailag, genetikailag belőlünk jöttek létre, a mi testünk-vérünk, ők a mi kiterjesztésünk, teremtésünk a világ felé. Különleges lények ők számunkra, ami miatt központi szerepük van az életünkben, ugyanakkor arra is oda kell figyelnünk, hogy nem helyezhetjük őket úgy magunk elé, hogy minden csak róluk szóljon, körülöttük forogjon a világ, hogy mindent ők határozzanak meg az életünkben.

A szülő jólléte nem függhet a gyermeke kénye-kedvétől, nem tűnhet el teljesen a nevelésben, nem adhatja fel önmagát. A gyermek érezze a szeretetet és elfogadást de legyen meg a maga helye a dolgok menetében. Ne csak róla és a vágyai kielégítéséről szóljon az életünk, mert az életét a gyermekeinek teljesen feláldozó szülő soha nem kap egészséges szeretetet, ha ő maga sem tud egészséges módon a gyermekéhez viszonyulni.

A fejlődés itt azonban nem áll meg. Miután felnőttünk, legyen az akár a szülővé válás közben, akár a szüleink egészséges hozzáállása révén, nem csak hús-vér rokonainkért, hanem a körülöttünk élő embertársainkért is felelősséggel tartozunk…

A társadalomért, amiben élünk…

Ez már egy következő szint.

Valójában minden élő és élettelen dologért felelősséget kellene vállalnunk, abból az egyszerű okból kifolyólag, mert mindennel összeköttetésben vagyunk.

Az írni és olvasni sem tudó természetben élő népek ugyanúgy, vagy ha nem, méginkább megérzik egy esemény bekövetkezését különböző jelekből, érzés szinten, ahogy a gyermek is megérzi a szülei közt jelen lévő kapcsolat minőségét. Nem kell a gyerek előtt veszekedni ahhoz, hogy ő megérezze a feszültséget. Még ha nem is tudja megfogalmazni vagy nem mondja ki, akkor is megkapja az infot a non-verbális csatornákon keresztül, az éter rezgéseiből. S aztán később jó nagy elhatározás és akaraterő kell ahhoz, hogy ez ne égjen belé és ne formálódjon mintává a saját életében a jövőre nézve.

A felnőtté válást követően bizonyos emberek Mesterekké válnak, mert képesek megérteni és túllátni a tér, az idő és az anyag korlátain. Van, mikor az ide eljutáshoz hosszú évek történései és megélt tapasztalatai szükségesek, de van, mikor ezt egy pillanat alatt, valamilyen isteni kegyelemből vagy akár egy súlyos betegség, egy baleset vagy bármilyen hirtelen bekövetkező tudatváltás révén kapjuk meg. És persze vannak olyanok is, sokan, többnyire fiatal lelkek, akik ebbe a mostani életük során nem látnak bele. Őket semmi sem győzi meg, életük végéig kitartanak saját hitük mellett.

Szeretnék egy rezgésszintemelő idézetet ide tenni a témával kapcsolatban. Ha jobban érzed magad az idézet elolvasása után, máris emelte a rezgésed és töltődtél általa.

Nagyon fontos, hogy miket olvasunk el, miket engedünk be a személyes terünkbe. Mert mindennel azonosulunk, ha csak az olvasás pillanatára is, és nagyon nem mindegy, hogy olyat olvasunk, ami felemel vagy olyat, ami lesújt… az erősödik bennünk, hogy az élet szép, sok jó dolog történik benne és mi határtalanok vagyunk, vagy az, hogy bárhová nézünk ott sötétség, rossz, elítélendő van és mindenhol próbálnak korlátozni bennünket…

És jöjjön az idézet:

“A valódi ember nem állít korlátokat az időnek. Csupán a halandó tesz ilyet. Csakis akkor kerülünk a halandó, vagy fizikai síkra, ha az időt az ember kénye-kedve szerint állítjuk be, magyarázzuk. Ebből kiindulva felépítettünk egy nagy, feltételezésekre alapuló világot, a feltevések hatalmas korlátját köztünk és a való világ között. Ennek megfelelően sok filozófusunk állította, hogy az élet kiismerhetetlen, megoldhatatlan probléma. Természetesen megoldhatatlan, ha korlátokat állítunk fel azzal szemben…

A mesterek élete nem olyasmiről szól, amit a világ kereső foglalkozásnak nevezne. A mesterek fölötte állnak ennek. Életük mindig Szolgálat, sokan közülük egyik helyről a másikig vándorolva segítenek általunk anyaginak tekintett dolgokban, anyagiakkal. Sohasem láttuk, hogy bármit elfogadtak volna a maguk részére. Tapasztaltuk, amint mindenféle élelmet, ruhát és felszerelést osztogattak. A Mester szolga. Ha Mester, fölötte áll a világnak, így a világ nem adhat neki semmit. Meg kell fordítania a dolgot, és cserébe Ő ad a világnak.

E szolgálatban láthatóan nem kutatnak emberek után, és az embereknek sem kell feltétlenül őket keresnie. A Mesterek ráakadnak a mindennapi életük során szükséget szenvedőkre, amint az emberek között járnak-kelnek. Segítenek a közfelfogásban, és gondolatok, valamint gondolati kivetítés útján is. A tökéletesség állapotát is rávetítik az egész világra. Természetesen, amennyiben egy személy segítségért fordul hozzájuk, mindig készek a segítségnyújtásra. Nem csupán azt láttuk, hogy egyeseken segítettek, hanem emberek nagy csoportjain is. Azonban még akkor is, amikor ezt a munkát végzik, okvetlenül az egész világ számára sugároznak, ami idővel megoldja a helyzetet, amin helyileg dolgoznak. Azt mondják, szükség van helyszíni közreműködésükhöz azért, hogy az emberek a dolgok alaposabb megértését érjék el, és sokszor az alaposabb megértés az élelem, a ruházat, vagy jobb életkörülmények biztosítása útján következik be.

A Mesterek valóban kimennek az emberek közé, az emberek pedig tényleg nagyon gyakran kérnek tőlük segítséget, és a helyzet majdnem azonnal megoldódik. A segítség csak azért adatik, hogy jobb módszert mutassanak annál, amit pillanatnyilag az emberek alkalmaznak. Egyáltalán nem azért mennek közéjük, hogy prédikáljanak és térítsenek. Az emberek között járnak, és azok, akik felismerik őket, kérhetik a segítség bármely óhajtott módját, gyógyítást, élelmet, ruhát, vagy menedéket, ők pedig megadják. Ugyanakkor megmutatják, hogy az emberek saját maguk cselekszik ezt meg, nem a Mesterek.

Nem azt kapják, ami a Mestereké, hanem ők maguk formálták meg azt, amihez eszmei hozzáállásuk következtében jutottak hozzá, nem olyasmit, ami másé, hanem, ami az övék, hozzájuk tartozik. Ebből ugyanakkor nem feltétlenül következik az, hogy folyamodni kell a segítségükért. A mondás, hogy a szolga megérdemli a bérét, nem azt jelenti, hogy valaki üzleti alapokra helyezheti a gyógyítást. Ez azt jelenti, hogy az, aki így szolgál, jobb életre érdemes, érdemes arra, hogy Mesterré, ne pedig szolgává váljék. Természetesen a Mester a legnagyobb szolga, mert egész élete szolgálatban telik, hiszen ez az a terület, amelyen működik, és mesteri mivoltát kifejezi.

Az élelmet tekintve, a Mesterek sokkal kevesebbet fogyasztanak, mint mi. Úgy ismertük meg őket, hogy nem esznek többet, mint három szem rizst naponta, viszont elegendő pránikus szubsztanciát vesznek magukhoz azért, hogy testüket hosszú ideig fenntartsák, ha szükséges. Alaposan megrágják ételüket. Képesek egész nap rágni ezt a három szem rizst, és mire befejezik, elég pránát vesznek magukhoz arra, hogy testüket legalább huszonnégy órán keresztül fenntartsák. Nincs étkezésre kijelölt időpont, mert nem úgy használják az időt, ahogyan az emberek azt mérik. Amikor kedvük szottyan rá, esznek. Sohasem láttuk, hogy étkezési időt tartanának, mint mi. Teljesen megvannak étel nélkül, több száz napon keresztül.

Úgy tudjuk, nagyon keveset alszanak, nem többet, mint két órát naponta, és ez alatt a két óra alatt tudatosak. Jól ismert tény, hogy meglehetünk alvás nélkül, ha tudjuk, hogyan kell energiaveszteség, illetőleg a nélkül élni, hogy a tudat beszűküljön az egyetemes energiától való elszigeteltség miatt. A nyugati világ, és életmódjuk következtében az alvás többé-kevésbé olyan dologgá vált, amelyet, úgy mondjuk, a szervezet mérgezett állapota idéz elő. A mérgezés nagymértékben elfojtja a test helyreállításának folyamatát, és emberek ezrei vannak. ebben a toxikus állapotban igazi alvás helyett…

A nyugati világ legalább tízszeresét fogyasztja annak az ételmennyiségnek, amire a szervezetnek szüksége van, amely azután energiát használ fel ennek az ételnek a megemésztése érdekében. Azt az energiát, ami eme kilenctizednyi, feleslegesen bevitt élelem-többlet kezelésére fordítódik, sokkal hatékonyabban felhasználhatnánk testünk felépítéséhez. Közismert, hogy ma a nyugati világ legalább tízszeresét fogyasztja az egészséges mennyiségű élelemnek. Ha az életet, vagy az energiát közvetlenül az éterből szereznénk be, állandó jelleggel emelnénk testünk energiáját az élelem asszimilálására való pazarlás helyett. Az közvetlenül a test minden szervéhez jutna, újraépítené és megújítaná azokat.

Nincs szükség arra, hogy egy Mesterrel legyünk, vagy vele bármilyen formában kapcsolatban álljunk ahhoz, hogy megértsük az életet és annak lehetőségeit. Az élet a Föld minden zugában teljesen érthető. Mindenütt jelenlévő, és bárki kapcsolatba léphet vele, amennyiben szándékában áll figyelmét abba az irányba fordítani, és megszabadulni az élet mutatta, illetve kifejezte puszta formáktól.

Ha el akarjuk fogadni az egyszerű felfogást, hogy az élhető élet az ÉLET, és megkezdjük annak felemelését, akkor azt fogjuk tenni, amit akkor tennénk, ha a Mesterekkel élnénk.

Semmi rendkívüli nincs az ő életükben. Az emberek rendszerint egyedül csodát keresni mennek hozzájuk. Ha éljük az életet, kénytelenek vagyunk megérteni azt. Az élet a belső erő külső formában történő kifejeződésének folyamata. A mindenséget és az összes formát mozgató Univerzum alapvető elve.

Oly sokan hiszik azt, hogy a Mesterek bizonyos szabályokat írnak elő a napi gyakorláshoz, a szellemi és fizikai gyakorlatok meghatározott, napi menetét, azonban ez nem így van. Sokan vannak, akik ilyesféle tanítással állnak elő, természetesen addig, amíg a tanuló rá nem jön, hogy ő maga Mester….

Nincs két ember, aki egyformán látja az életet. Egész gyakran lehet a következő magyarázatot hallani: — azt mondják, hogy csak a gyermek és a bölcs boldog, mert a gyermekben még nem fejlődött ki a dolgok anyagi értékelése, a bölcs pedig tudja, hogy az anyagnak nincs értéke. Számukra nem a külső érdemel figyelmet, hanem az élet megélése…

Téves nézet azt gondolni, hogy a Mesterek aszkéta életet élnek. Sohasem tapasztaltuk, hogy így élnének. Egyáltalán nem láthatjuk őket elszigeteltségben. Léteznek kevesen, nagyon kevesen az összeshez képest, akik visszavonultságban élnek, hogy teljesebben adhassanak közre bizonyos dolgokat a világnak a fellendülésért. Ők azonban csupán olyan csoportokat alkotnak, akik ezért a sajátos célért gyűltek össze. Szó sincs arról, hogy aszkéta életet élnének.

Láthatunk jógit, aki csupán meghatározott cél érdekében él bizonyos ideig aszkéta életet, de azért sohasem engedi meg, hogy az aszkétizmus hipnotikussá váljon. A jógi azt jelenti: egy nagy kísérletért élni. Sok úgynevezett „szent ember” él Indiában teljesen aszkéta életet, csakhogy ők rendszerint koldusok, nem pedig Mesterek. Túlnyomó többségük olyan szennyes, mocskos,

hogy azt el sem tudjuk képzelni. Ők piócák az emberiségen, semmi egyebek. Tehát ők nem a Mesterek. Csak azért, mert egy ember nekilát mantrákat mondani, vagy samadhiban ülni, attól még nem Mester.

Sohasem jutott tudomásunkra, hogy e nagy tudást elért emberek közül egy is koldult volna valakitől, ezzel szemben minden idejüket az emberiség javára szentelik. Még ajándékot sem kérnek. Ahogy ők mondják, mindig bőségesen rendelkeznek mindennel. Nem vándorolnak, hogy másoktól könyörögjenek. Nem szerveznek jótékonysági intézményeket. Elmennek, hogy minden idejükben segítsenek, hogy tetteikkel mutassanak utat. Több ezer ember van Indiában, aki folytonosan csak ad, de sohasem hallottuk, hogy bárkitől elvettek volna egy pennyt.

Azok a koldusok, akik „szent embereknek” nevezik magukat, csupán önmaguk szerint azok. Semmi közük a Mesterekhez.

Az élet mindig az adásról szól. A végtelenen keresztüláradó egyetemes élet befogadása mindenki kiváltsága, és úgy kellene élni, hogy ebből a forrásból táplálkozzunk és adjunk mindenkinek környezetünkben, valamint arra ösztönözzük az embereket, hogy ott keressék az életet, ahol mi találtunk rá.

Ez nem csupán a Mesterek munkája, ez lenne mindenkinek a dolga. Ez az élet, ahogyan élni kellene, és valójában az egyedül létező élet. A környezetünktől való puszta elfogadás egyáltalán nem élet, hanem folytonosan szűkülő lét.

Az életet az anyagi világban keresni annyi, mint elveszíteni azt.”

(Baird T. Spalding: A Mesterek élete és tanítása II. 126-133 old.)

Kép: nárciszok áprilisban a kertemben (élet a virágzásban)