szemLÉLEK, A látás új dimenziója

Dr. Ungváry Lilla szemész, látástréner november végén megjelent könyvének elolvasása hatalmas élmény volt nekem. Már nagyon vártam a könyv megjelenését, a doktornő hírleveléből értesültem, hogy hamarosan megjelenik. Elsőkként rendeltem meg és olvastam el ezt a lebilincselően érdekes és izgalmas beszámolót a világ minden tájáról összegyűjtött sikertörténetekről, amelyek a természetes látásjavítás különböző módszereit taglalják részletesen.
Pár fontos dolgot ki is jegyzeteltem magamnak a könyvből, ezekből tennék ide párat ízelítőül:
A látás nem csak romlani tud, hanem javulni is.
A természetes látásjavítás első lépése: letenni a szemüveget és elkezdeni megbarátkozni a homályunkkal.
Aki azt állítja, hogy szeretné visszaszerezni a természetes látását, de közben szemüveget hord, akkor azt üzeni a tudatalattijának, hogy valójában nem akar szemüveg nélkül élesen látni.
A szemünk természetes módon folyamatosan mozog, pásztázza a környezetet, információt gyűjt, azonban szemüvegben ezt a mozgást kevésbé tudja végezni, mert ekkor főleg a központi látásra fókuszálunk, arra a pontra, ahol az éleslátást segíti a lencse. Ennek eredménye hosszú távon a beszűkült látómező és a perifériás látás kihasználatlansága, gyengülése.
Szemüvegben erősödik az analitikus gondolkodás, az ítélkezés, valamint szabálykövetésre nevel, mivel inkább a részletekre fókuszál a látásunk, mint az egészre.
A szemüveg jó találmány, segíti a látás élesség időleges visszaállítását, azonban az inkább csak egy mankó, vagy egy másik példa szerint olyan mint a gipsz, amikor eltörjük a lábunkat… Vészhelyzetben segít, de ki akar élete végéig begipszelt lábbal járni?
A fentebb felsoroltakon túl még nagyon sok más érdekes és egyben meglepő, bizonyos tévhiteket eloszlató állítás olvasható a könyvben. Szeretettel ajánlom mindenkinek!
2025. december 16.
A szarvasi könyvbemutató után megkértem a doktornőt egy pár perces nyilatkozatra, amely itt nézhető: