MI NEKEM A KARÁCSONY?

Karácsonykor a lélek szólít. Egy esélyt kapunk, hogy igaz valónk megnyilvánuljon. Lehet, hogy egész évben nem tud kibontakozni valódi énünk, mert minden és mindenki fontosabb nálunk akár a munkánkban, ami szolgálat, akár a családban, ami megint ugyanaz. A legtöbben, akiknek családja van, cselekedeteink nagy részét másokért tesszük, sokszor önmagunkat háttérbe szorítva. A gyerekek mindig fontosabbak egy szülőnek, mint önmaguk. A gyerekeik az életük értelme, ők maradnak itt utánuk. Ők a folytatás. Ők a jövő, ami felé megyünk.

Ilyenkor, Karácsonykor, kicsit megállunk. Rájövünk, hogy mi is ugyanolyan fontosak vagyunk, ahogy az őseink még inkább, hisz nélkülük mi nem is léteznénk és a gyerekeink sem. Hogy folytonos a lánc, nem szakadhat meg, s ha mégis, máshová megy az energia.

A Karácsonyunk olyan, amilyenek mi vagyunk. A díszítés, a fények mennyisége és milyensége, mind-mind bennünket tükröz. Az az érzés sugárzódik vissza a külvilágban, ami belőlünk kiáramlik. Ha öröm van bennünk, azt látjuk meg, azt vesszük észre a külvilágban is. Ha meghittséget érzünk, az megteremtődik körülöttünk. Ha elgondolkodunk az életünkön, az eltelt évünkön, a környező világon, akkor esélye van a változtatásnak. Ha kiábrándít bennünket a fogyasztás, mások viselkedése, akkor még mindig nem figyelünk eléggé befelé, magunkra, arra a belső szeretetre, aminek ilyenkor van még inkább esélye megnyilvánulni, amikor legnagyobb a sötétség.

Mindenkiben ott a szeretet pislákoló fénye, mert így vagyunk megalkotva. Az isteni szikra a fogantatáskor kerül belénk és egyre csak várja azokat a helyzeteket, amikor megmutathatja magát a cselekedeteinken keresztül. Nem elég csak gondolni ezt, meg is kell tenni. Mert ami nem nyilvánul meg tettekben, az elhal a sötétségben.

Érdemes a Karácsony előtti napokat, de főként ezt a két napot, december 20 és 21-et, böjttel tölteni. Az még jobban segíti a befelé figyelést. Mert belül van a valódi énünk, a lelkünk, amely mindig bölcs és mindig kéznél van, ha szükség van rá. Lehet másokhoz, máshová rohanni tanácsért, tisztán látásért, de mások csak azt mondhatják meg nekünk, amit mi már régóta tudunk magunkról, csak elhinni nem merünk.

Ha valami nem tetszik nekünk kint, a világban, mindig fordulhatunk befelé, önmagunkba, mert ott a szeretet, a megbocsátás, a vigasztalás, az öröm, a remény, a hit végtelen forrása. Bármilyen határtalanul nagy és bámulatos a minket körülvevő végtelen tér, a csillagok, a naprendszerek, egy óriási erő által egyben tartva, azt jó ha tudjuk, hogy mindez a tágasság ott van bennünk is érzelmek formájában. Bármikor merítkezhetünk belőle, kedvünk szerint, ha felismerjük, hogy mi magunk határozhatjuk meg mit szeretnénk a világnak adni magunkból. Amit mi onnan “kibányászunk” és felhozzuk a felszínre, azt adjuk másoknak, és ezzel meghatározzuk azt is, hogy milyen hangulat vesz körül bennünket, hogy milyen emberek kapcsolódnak hozzánk és velük milyen dolgokat csinálhatunk együtt. Ilyenkor tudatossá válhat az is, amit bár lehet, hogy akaratunk ellenére, de mindig megteremtünk. Mert a lélek szólít. Az év legsötétebb éjszakáin még hangosabban, mint máskor.

Ezt jelenti nekem a Karácsony.

Kellemes Ünnepeket Kívánok mindenkinek!