LUCA NAP

20251213 174411
Kátai Piroska Sella
2025. december 14.

LUCA NAP

A Luca név jelentése: világosság, fény.

Az advent már november vége óta tart, a tegnapi napon pedig, december 13-án, beléptünk a hagyományos 12 nap vissza, majd 12 nap előre gondolkodásba, ami még mindig a katolikus vallási karácsonyhoz, Jézus hitbéli születésnapjához igazodik, nem a természet valódi ciklusához, bár nem olyan sok az eltérés. Ha belegondolunk a dátumokba, eléggé kaotikus ez, mert a mostani naptár szerint még van pár nap az év végéig és csak január 1-én kezdődik az új év. Valójában viszont december 21-e az a nap, amikor befejeződik a sötétség térhódítása és a következő napoktól már több lesz a fény.

Megnéztem a naptárakat, ma van az utolsó nap, amikor még 15:49-kor megy le a Nap (Szolnok térsége), és holnaptól már egy-egy perccel később, a napkelte pedig majd január elseje körül fordul egy perccel korábbra mint 7:25 (Ezt Budapesten 7:31-re írták).

Vissza a Luca ünnepre, a luca székére például, a magyar hagyományok szerint ekkor kezdték el készíteni, ami karácsonyig tartott. Ma már szinte senki sem készít ilyesmit, mindent a boltban veszünk, de persze lehet kreatívkodni és készíteni bármi mást is, akinek van kedve vagy ideje rá.

Én nem különösebben követem a vallási ünnepeket, mivel nem vagyok megkeresztelve, de Adventkor ünnep van a faluban a templom előtt, így arra kimegyek, ha tehetem, mert az egyben közösségi találkozó is. Nekem inkább a 12 nap-os hagyomány tetszik, ami arról szól, hogy a Karácsony, tehát december 25 előtti 12 napban naponta egy hónap történéseit nézzük vissza visszafelé az időben, 25-dike az origo, akkor örülünk a Karácsonynak, majd december 26-tól Vízkeresztig, január 6-ig elkezdjük tervezni a következő évet, minden nap egy hónapot, ezt pedig már előre számolva, tehát januártól decemberig. (A regölés, betlehemezés is az új évről, a tervezésről és az arra adott áldásról szól.)

A 12 nap Karácsony előtt egyrészt egy visszatekintés: átgondolása, kiértékelése ennek az évnek, a 12 nap Karácsony után pedig egy kicsit előre gondolkodás, megtervezése a következőnek. Mivel odakint hideg van, sokszor ködös, nyálkás, deres, ha fagy, nem annyira szeretünk ilyenkor kimenni és a testünk is nehezen viseli a nedves, nyirkos időjárást, teljesen át tudja járni mindenünket ez a párás valami, inkább tüzet gyújtunk bent, én a kazánban, de lehet mécsest vagy gyertyát is gyújtani, és merengünk a világ történésein. Vagy legalábbis azt is lehet, meg lehet még sok minden mást is bent csinálni. Én ilyenkor töröm a diót, metszem le a növényi szárakat vagy fákat, rendezem a kertet, hasítom a tűzifát vagy megyek egy nagyot kirándulni a jó hűvös időben. Kell a mozgás ilyenkor is, az mindig a javunkra válik.

Most nem fogom hónapról hónapra leírni a történéseimet, mint tavaly vagy tavalyelőtt, nyilván a publikus részt osztottam meg akkor is, inkább úgy összességében igyekszem az évre és hozadékaira gondolni. Volt benne jó is, rossz is.

Csak annyit, hogy rengeteg új dolgot tanultam megint, magamról is, másoktól is, a világról is. Az idén nem csináltam annyira aktívan a konyhakertet, inkább virágokat, dísznövényeket ültettem, ezzel kicsit kiegyensúlyozva a termő és termést nem hozó növények számát és még inkább a vadon növő füvek, gyógynövények felé fordulva, mivel azok sokkal ellenállóbbak, mint az agyon-nemesített, agyon-gondozott társaik.

Anyagilag, a bevételeimet tekintve, amióta újból vidéken élek, ez volt a legnehezebb évem: meg kellett tanulnom a nagyon minimálisból is kihozni a mindennapokat. Rá lehetne fogni ezt a nehéz gazdasági helyzetre, vagy politikai okokra is, de sokféleképpen lehet ma már pénzt csinálni (szándékosan nem a keresni szót használom), ki-ki kiválaszthatja neki mit enged meg a jó érzése, persze attól is függően, hogy épp hol lakik, mibe születik bele, mit örököl, mennyire dolgozik meg érte, mennyire segítőkész vagy épp mennyire tud átgázolni másokon, hogy neki jobb legyen, stb. Ma már bármit lehet, akár külföldön új életet kezdeni, ha valakinek nem tetszik az, ami itt van. De persze lehet azért is tenni, bőven, van is feladat, hogy itt jobb legyen. Úgy tűnik könnyebb odébbállni, mikor valahol már nem jó, de azért az sem fekete vagy fehér. Egy teljesen új életet kezdeni máshol, legyen az az országon belül vagy külföldön, mindig sokkal több erőt, kitartást, változásra való nyitottságot és bátorságot kíván, mint maradni és helyben változtatni. Viszont a helyi dolgok megváltoztatása együttműködési készséget, kreativitást, szorgalmat és óriási türelmet igényel attól, aki ezt választja.

Bármennyire is úgy tűnik, hogy nincs választásunk, mégis mindig van. Minden reggel, amikor felkelünk, eldönthetjük, hogy folytatjuk a régit, vagy ma valami újba kezdünk, hogy ma valamit másképp csinálunk, másképp döntünk. Ezt persze megtehetjük napközben és a nap végén is, bármelyik adott pillanatban, amikor elegünk lesz. Ezt az erőt senki nem veheti el tőlünk, ez mindenkinek adott és élhet vele. Ha akar, ha tud, ha mer.

Luca mindig hozza nekünk a fényt, a világosságot, hogy lássunk végre tisztán. Aztán mi eldöntjük, hogy élünk vele vagy továbbra is jobban esik csukva tartani a szemünk. A saját életünkben mindig mi döntünk, nem is dönthet senki más. Ha átengedjük ezt a döntést másnak, akkor már nem a saját életünket éljük és elszalasztjuk azt a lehetőséget, ami miatt tulajdonképpen ide jöttünk.

Hozzon neked is Luca elég fényt, hogy lásd az Igazságot!

Kép: Luca napi fényességet hozott nekem Rita és Zoli tegnap. Köszönöm!!!