Kiköltözés történetek: Szentendre Kőhegy

A nevem Bérczes Ádám. 2020 nyarán, a covid őrület közepén költöztem ki Szentendre és Pomáz határába Kőhegyre, régi nevén Noé-hegyére.

2018 őszén költözött volt párom és gyermekeim anyja Óbudára egy iskolaváltás okán. Ez a lépés meghatározta, hogy a “vidék” Óbuda agglomerációjában legyen, ne túl távol, hisz két fiú gyermekem  mindennapjaiban továbbra is részt kívántam venni. Így esett a választásom a 11-es út mentén fekvő településekre, Pomázra, Budakeszire, Szentend-re:)

Elkezdtem hirdetéseket nézni, és ez alapján menni, megismerni a környéket. Korábbi kapcsolódásom annyi volt, hogy gyerekkoromban volt a szüleimnek egy hétvégi háza Horányba, ahova rendszeresen jártunk áthaladva a 11-es úton. Szentendre óvárosában számtalanszor jártam, imádtam az egyedi, ékszerdoboz hangulatát. Korábban többször is megfogalmazódott bennem, hogy itt tudnék élni. Persze ekkor még szigorúan az óvárosra gondoltam.

Most ejtek pár szót a kiköltözésem motivációjáról is. 2008-ban volt egy vékonybél műtét, Crohn-betegnek diagnosztizáltak. Életem végéig gyógyszerfogyasztásra ítéltek a megmentőim. Az előbbiért nem voltam hálás, a megmentésemért igen. Felépülésem során elkezdtem utána járani mi okozhatta “betegségemet”. Utam során segítséget is kaptam egy barátom barátja személyében, aki “látó” képességekkel is rendelkezett. Ő folyamatosan energiával gyógyított engem, orrom alá tolta a különböző könyveket, videokat, weblinkeket, hogy tanuljak. Ennek az ébredési folyamatnak lett a virtális manifesztációja a tudatbazis.hu honlap, ami akkoriban egy blogoldal volt. Talán tőle hallottam először Anasztáziáról, de ekkor még nem tett rám hatást.

Felépülésem során olvastam David Icke könyveit, melyek segítettek egyben látni a világot irányító erőket, és váltam így “konteos”-sá, ahogy ezt manapság nevezik. Én inkább hívom “korpprak”-osnak magam akkor már. Összeesküvés elmélet helyett pedig az Összefüggés gyakorlat kifejezést használom szívesebben. Majd láttam egy filmet Taliándörögdről is. Ekkor felhívtam bátyámat, aki szintén fogékony volt ezekre a nézetekre, és kitaláltuk, hogy Taliándörögdön nézünk birtokot, mert voltak is ott már ismerőseink. Sikerrel is jártunk, de végül nem költöztünk oda, leginkább mert gyermekeim anyja nem érezte ezt az útjának én meg ezért nem akartam elhagyni őket. De a kiköltözés magja már “gyökeret eresztett” bennem ekkor.

Ugrom előre az időben. Több évvel később (2014, 2015?) egy Everness fesztiválon Géczy Gábor Magfalvás standján ismét szembe jött velem Anasztázia. És ekkor már vettem az adást. És a könyvet is. Persze csak az első részt. A bevezető mondatai rögtön szívemhez szóltak: “Anasztázia szerint a könyv szövegébe olyan betűkapcsolatok és szókombinációk vannak beleszőve,melyek az emberre jótékonyan hatnak.” majd “Azok számára létezem, akik számára létezem”. Na ez rögtön megfogott. Aztán a következő ütés az volt – ezt nem tudom idézni,mert nem emlékszem melyik kötetben volt – hogy akit megérint az úgyis cselekedni fog, és közre akar működni a mű terjesztésében és arra az útra akar lépni, amiről beszél.

A kulcsmondata viszont valami ilyesmi volt “Isten a természetben a leginkább kézzelfogható, megtapasztalható” erre szépen passzol a “közel kell lennünk a természethez, hogy közel legyünk saját természetünkhöz.” Szóval eldöntöttem, hogy ez az én utam és létrehozom én is a saját szeretet teremet, előbb vagy utóbb.

Ugrom vissza 2019-re, amikor találtam egy hirdetést az ingatlan.com-on (hirdetés figyelő küldte automatikusan az új házakról felrakott hirdetéseket a beállított térségekből). Szentendrén, Kőhegyen. Előtte már leírtam a szempontjaimat, amik alapján keresgéltem: nagy telek, min fél hektár, legyen saját kút, legyen áram, legyen rajta felépítmény, rálássak vízre, ne legyen közel szomszéd, távol legyen a beépített területektől.

Mikor először elmentem megnézni, láttam, hogy minden stimmel. Egyedül vízre nem látok rá. Mondom sebaj, közel van a helyi uszoda nagyon, az meg nekem stratégiai helyszín:) Mikor másodszor akartam jönni egy építész barátommal, felhívtam az ügynökömet időpontot egyeztetni. Ugye megvan még a ház? kérdeztem viccesen. Mire ő: Sajnos nincs, épp most írjuk alá az adásvételt. BAMM.

Szíven ütött a hír, hogy lemaradtam róla, pedig már fejben kezdtem tervezgetni, mit, hogyan fogok ott csinálni. Nem volt mit tennem, fájó szívvel elengedtem. Kb. két hét múlva egy másik hirdetés kapcsán ismét Szentendrére mentem, és épp vártam az ottani tulajd, aki még füvet nyírt a kertjében, mikor jött egy email egy újonann feltöltött hirdetésről. Ugyanez a ház volt az, felismertem, csak valamelyest ki volt pucolva, pár romso garázs, istálló elbontva, és azára is ugyanannyi volt. Illemből még végignéztem a házat, amelynek kertjében ültem, de alig vártam, hogy hívjam a hirdetőt. Kiderült, hogy a vevő mégsem akarja megtartani, hanem eladja. Mindez egy pénteki napon volt, mg is beszéltünk egy időpontot Pünkösd utáni keddre. Mert közben lementünk a gyerekekkel Balcsira. Vasárnap smst írttak, hogy sajnos mégsem adják el, elnézést. BAMM2. Majdnem elküldtem őket melegebb éghajlatra, de úgy döntöttem, hogy inkább úszom egyet. Miután kijöttem a vízből, írtam nekik egy választ: Teljesen megértem Önöket, én sem adnám el. De ha esetleg mégis megint eladnák, kérem, fel se tegyék a hirdetést, hanem én lecsapnék rá. Pár nap múlva hívtak, hogy mégis eladó. Megbeszéltünk egy találkozót másnap délutánra, délelőtt még rákérdeztem biztos, ami biztos, hogy most is eladó-e? Az volt. Rövid alkudozás után megállapodtunk. Elmondták, hogy a vevő felesége beleszeretett, a férje a kedvéért megvette, de ő nem szeretett bele. Ennek a vitának volt eredménye, az eladjuk-nem adjuk el játszma. Így került hozzám a ház immár harmadszori nekifutásra, ahogy a mesében szokás.

A Gondviselés továbbra is támogatott. November elején kellett kifizetnem a teljes vételár fennmaradó, nagyobbik részét, amit saját lakásom árából tudtam csak teljesíteni. Az óra ketyegett, viszonylag hamar jött is egy hölgy, aki beleszeretett a pecómba, de ahhoz, hogy megvegye, el kellett adnia a sajátját. Elmeséltem ezt az én eladómnak, akiknek egyébként ingatlanügynökségük volt. Nagyon kedvesek voltak és felajánlották, hogy egy kollegájuk sesgít eladni a vevőm lakását. Egy héttel a határidő előtt el is adta. Így egy igazi win-win-win szituáció állt elő.

Az én vevőmmel a mai napig jól vagyok, és néha egy-egy elkallódott postai küldemény kapcsán még szoktunk is találkozni és jót beszélgetni nála(m).

2019 telén kiköltöztem minimál cuccal Szentendrére a házba, ami borzasztóan lepattant állapotban volt. Bútoraim nagy részét egy raktárba raktam le. Az első hétvégén átjött két Szentendrén élő barátom. Egyikőjüknek  volt egy bizalmi embere, aki házfelújításokat csinált. Én már korábban megállapodtam ugyan egy másik kivitelezővel, akit egy másik barátom ajánlott. De ez a srác,  Kálmán olyan karakter volt, akinek nem lehetett ellentmondani. “Ez egy kutyaól, ezt most azonnal el kell bontani, hozom az embereimet, hétfőn, megállapodtok és nekikezdünk”. És ez így történt. Annyi különbséggel, hogy nem bontottuk el a házat. Csupán két fala és a tetőszerkezet maradt meg. Már javában zajlottak a felújítási munkálatok, amikor a másik barátom, László,  aki Kálmánt is hozta átküldött egy több évvel korábbi viber üzenetét, ahol ugyanennek a háznak a fotóit küldte el azzal a szándékkal, hogy megvegyem. Ennyit a szinkronicitásokról. Ezek után nincs sok kérdés bennem, hogy a helyemen vagyok. Az adásvétel előtt biztos, ami biztos, húztam még a Tarot-ból: 19-Nap 🙂

Célom a kiköltözéssel a saját Szeretet terem létrehozása volt. Bérlem a szomszéd telket is, ami szintén fel hektár, így gyakorlatilag megvan a vágyott egy hektár. Persze ott még rengeteg munka vár rám. Hosszútávon szeretném itt Kőhegyen egy olyan együttműködő, minél több mindenben önellátó közösség létrehozását katalizálni, ami hasonló szemléletű emberekből áll, nem feltétlen Anasztáziásokból, elég, ha ők is a természeten keresztül akarnak saját lelkükhöz kapcsolódni. Hívhatjuk őket gyüttmenteknek, kulturális kreatívoknak, spiriknek, vidéken újrakezdőknek. Mindegy, csak szívemberek legyenek.