Kerti tavam

Mindig szerettem volna nyílt vizet a kertemben, hogy az otthont adjon minél több állatnak, növelve a biodiverzitást… Így hát úgy gondoltam először kezdem egy kicsi tóval. Saját kézzel ástam ki, van egy mélyebb része és van egy sekélyebb.

Fóliát kénytelen voltam bele tenni, mert sajnos akárhogy ledöngöltem a földet, csak elszivárgott mindig a víz. A tó szélét téglával és tűzifaként érkezett ágdarabokkal díszítettem, plusz van egy nagy kő is az egyik oldalon, amit a telken találtam.

A vízi sást a közeli Holt-Tiszáról hoztam bele, ami aztán szépen elkezdett szaporodni. Hamarosan lettek lakók is: béka, vízicsigák, békalencse, szitakötők, szúnyogok.

Úgy gondoltam a tavat a kert legmélyebben fekvő és kicsit árnyékosabb részére helyezem el, a mogyoró bokrok tövébe. Előfordul, hogy egy-egy meztelen csiga is belecsúszik, ha időben észreveszem, akkor mindig kimentem, de ha nem, akkor sajnos ottmarad tápanyagnak.

Volt olyan időszak is, amikor majdnem kiszáradt, mert nem volt eső és mivel egy hétig nem tartózkodtam otthon, nem tudtam időben pótolni a vizet.

Jártomban-keltemben mindig vittem magammal üres befőttes üveget és hoztam az ország különböző vidékeiről az élő vízekből, így például a Körösből, a Balatonból, a Tisza tóból, különböző patakokból, forrásokból, magántavakból. Ezzel, ahogy Baji Béla nevezte, „beoltottam” a tavam, tovább növelve a biodiverzitást.

A középen látható vízen úszkáló két bot a méheknek, madaraknak leszállóhely az iváshoz, illetve, ha más kisállat belepottyanna, talán lehet, hogy ezek segítségével könnyebben ki tud kászálódni a vízből.

Minden nap kimegyek a tóhoz, hisz az ottani mikro élővilágban mindig történik valami, látványosabb, mint a növények növekedése, és a víz amúgy is odavonzza az embert, abban mindig van valami történés, még akkor is, ha az épp történetesen álló víz.