Interjú Alekszej Baklanovval az oroszországi családi településekről

Alekszejjel egy közös ismerősünk révén találkoztam és már elsőre megfogott harmonikus kisugárzása és családcentrikussága. Hosszú évek óta él Magyarországon, Thai Chi-vel foglalkozik, s mivel tökéletesen beszéli nyelvünket, orosz magyar fordítással és tolmácsolással keresi kenyere javát. Pilisvörösváron él magyar származású feleségével és két felnőtt gyermekével. Elsőként olvasta az Anasztázia könyveket, természetesen eredetiben, orosz nyelven, és egészen lenyűgöző hatást tett rá a könyvben megjelenő gondolatok tisztasága.

A Scsetyinyin iskola magyarországi létrehozása, valamint a családi települések hazai népszerűsítése a kezdetektől fogva foglalkoztatta és 2010 júniusában személyesen is felkereste Kovcseg-et, az egyik talán legsikeresebben és legrégebben működő családi öko-települést Oroszországban. Ebből az alkalomból kerestem fel őt kérdéseimmel:

K.P.: Mondanál pár szót arról, hogy tulajdonképpen mi is az a „családi település”?

A.B.: Persze. A település szellemi összetartó ereje az az elképzelés, hogy hasonlóan gondolkodó emberek csoportosuljanak egy területre, alkossanak egy közösséget, és ennek a közösségnek a legkisebb, de legerősebb alkotó eleme a CSALÁD legyen. Ezek a családok mind vállalják azt, hogy földművelésen alapuló önellátó gazdálkodásos életformát alakítanak ki körülbelül 1 hektárnyi területen, amit akár saját tulajdonba kerülve, akár minimális bérleti díjért, de saját maguk művelnek.

Oroszországban már több mint ezer ilyen település alakult, de a számtalan próbálkozásból csak néhány száz település aktív és életképes. A fennmaradás szempontjából döntő tényező a közösségen belüli együttes problémamegoldás képessége.

K.P.: Miért döntöttél úgy, hogy személyesen is meglátogatsz egy családi települést?

A.B.:  Jómagam is évek óta gondolkodom már azon, hogyan lehetne egy természetesebb, igazságosabb, jobban működő társadalomban, hozzám hasonló emberek társaságában élni. Fontos az is, hogy közben minőségi, tápanyagokban gazdag ételeket ehessünk a családommal együtt. Amikor először olvastam-hallottam a családi települések létezéséről, elkezdtem böngészni az ezzel kapcsolatos honlapokat és sok érdekes információhoz jutottam.

K.P. : Kérlek mutasd be nekünk a Kovcseg-i öko-települést pár szóban.

A.B.: A település Malyj Jaroszlavec városkától egy pár tíz kilométerre, valamint Moszkvától kb. 170 km-re fekszik és a „Bárka” nevet viseli. Valahogy így is néz ki: a főúttól körülbelül 14 kilométerre fekszik, de ez a szakasz esős időben és télen szinte járhatatlan. A közelben akad egy-két falu, ahol ma már inkább a moszkvai családok nyaralnak, helybeli lakos alig van. Jelenleg Kovcsegben megközelítőleg 70 család lakik, eddig 22 családi ház épült fel, valamint van egy gyönyörű közösségi ház. A közösségi házból látják el az egész települést vezeték nélküli internettel, és ez a hely szolgál közösségi találkozók és programok helyszínéül. Működik itt egy kisebb könyvtár is, az emeleten pedig szállást kaphatnak az idelátogató vendégek.

A településnek van saját fafeldolgozó üzeme, ami munkát ad egy tucatnyi helyi férfinak és autószerelő műhely is van néhány munkagéppel (Két MTZ, egy billenős MAZ teherautó és egy hókotró, melyeket használtan vettek) ugyanis az utat a nagyvilágba valahogy ki kell alakítani és karbantartani.

K.P.: Hogyan indult ez a település?

A.B.: Kb. 20 új életet kezdeni vágyó család rakta össze a saját vagyonát, hogy egy mintegy 50 hektáros, a helyi TSZ által „púp a hátán”-ként kezelt terméketlen mezőt megvegye, amihez létrehoztak egy non-profit társaságot. Maga a terület sajnos tiszta agyag – majdnem 2 méteres réteg, nagyon magasan áll a talajvíz – úgyhogy a telepesek állandóan küszködnek a vízfölösleggel ezért a napirenden van egy komolyabb vízelvezetési rendszer kialakítása. A mezőhöz tartozik egy nem túl nagy erdősáv, a másik oldalán pedig egy kisebb folyóval határos, ahol több jó vízminőségű forrás is található. Szóval, a környezet szép, de nem túl barátságos. A főúthoz vezető út 12 kilométere (ott láttunk egy-két parányi falvacskát) valamikor tényleg betonozott volt, ma már óriási kátyúkkal tarkított, itt-ott kiálló betonvasakkal is találkoztunk, az utolsó két kilométer meg agyagos szakasz (esőben csapda), így közlekedési eszközként a terepjáró jöhet szóba, de komolyabb esőzések után még a traktor is elsüllyed benne.

K.P.: Milyen kép fogadott, amikor megérkeztél?

A.B.: Az emberek épp el voltak foglalva, igyekeztek kihasználni a jó (esőmentes, száraz) időt, mivel a gazdálkodásban az ember a természettel összhangban élve nyáron dolgozik és télen pihen. Volt aki kertészkedett, volt aki építkezett, mások mézpergetéssel foglalkoztak éppen. Szóval, mindenki „dolgozott” valamin a saját területén, de egy félórára az a négy család, ahova eljutottam, szívesen megvendégeltek a helyi termesztésű gyógynövényekből készült teáikból (ami természetesen mindenkinél sajátosan egyedi ízű volt), és készségesen válaszoltak a kérdéseimre, amire kíváncsi voltam, azt meg is mutatták. Eleinte zavarban voltam, nem akartam őket a munkájukban megszakítani, mondtam is nekik, hogy menjenek vissza nyugodtan dolgozni, mintha itt sem lennék, mire ők csodálkozva rám néztek és kedvesen kiigazítottak: „Mi itt nem dolgozunk, mi itt ÉLÜNK.” Nem számít a gyorsaság, itt mindenki abban a tempóban „dolgozik”, ami neki a legjobban megfelel. A közös munkánál sem okoz ez gondot, összehangoltan, vidáman töltik együtt az időt, hiszen nem az a lényeg, hogy teljesítsenek, hanem hogy élvezzék az együttes tevékenységet

K.P.: Mi az ami a legjobban megfogott vagy legjobban tetszett?

A.B.: Hűűű, sok minden. Először is tetszett, hogy tényleg nem siettek sehová sem, viszont mindig elfoglalták magukat valamivel, sosem unatkoztak. Amúgy is volt tennivaló bőven, sokszor olyan problémákat kellett megoldaniuk, amikkel azelőtt még sosem találkoztak, és az egész települést érintette. Például a méhcsaládok egyik hektárról a másikra mozogtak, ha nem volt elég virág a saját területükön, és az erősebbek elpusztították és kirabolták a gyengébb méhcsaládokat. Ezért az idén már több mézelő nővényt ültettek, arra is gondolva, hogy folyamatosan egymás után mindig legyen a megfelelő nagyságú „munkaterület”méhek számára. Amúgy az úgynevezett „Orlovkát”, egy ősi orosz méhfajtát telepítik mostanában, ami vadabb és kevésbé produktív, de sokkal strapabíróbb az eddig telepített Kárpáti vagy Kaukázusi testvéreinél.

A másik dolog, ami nagyon tetszett, az ott élő emberek szemében megfigyelhető ragyogás, a hihetetlen tisztaság (főleg a Moszkvaéikhez képest). Ez nagyban köszönhető a vegetáriánus táplálkozásnak, ami igen spontán alakult: a megtermelt méz, kenyér, zöldségek tápértéke annyira magas, hogy egyszerűen nem kívánják az állati eredetű ételeket, így mondják. Állatokat is tartanak, igaz keveset, és azokat is kizárólag a tojásért és tejért.

A tiszta tekintet annak is köszönhető, hogy az itteni emberek nem sietnek, nem stresszelnek, nem is káromkodnak. Talán ezért nem is merítik ki annyira a tartalékaikat, mint a városban élők. Ami gond adódik, ahhoz úgy állnak hozzá, hogy megoldandó feladat és nem, mint valami szükséges rossz vagy akadályozó tényező.

Az is nagyon megfogott, hogy azon a terméketlen földön – tiszta agyag, helyenként esetleg löszös – igen jó termést kapnak. Most már több család is nem csak önellátó lett, de még kis „fölösleget” is produkál a zöldségekből (a gyümölcsösek még nem hoznak termést). Permakultúrás módszerekkel művelik a földet, a „pucér” talajt nem is látni: rengeteg szerves maradék minden formában takarja, szalma is, széna is, stb. A krumpli például ezekben terem, nem a földben. Így sikerült megsegíteni a természetet és elérni azt, hogy helyenként megjelent egy kb. 5 centiméteres termő réteg, ami eddig teljesen hiányzott.

K.P.: Szerinted mi a legnagyobb összetartó erő ezen a településen?

A.B.: Saját elmondásuk szerint a közös cél, a közösen kialakított kép az, ami az embereket itt tartja és arra sarkallja, hogy külön is, közösen is végezzék a tevékenységeiket. Minél részletesebben kidolgozott a közös kép, annál biztosabb a közös jövő, hiszen az elképzeléseket egyeztetni kell ahhoz, hogy utána egy emberként meg is tudják valósítani. Eléggé egymásra vannak utalva, mivel minden más település aránylag távol van, és sokan egyáltalán nem közlekednek kifelé. Gazdasági számításaik szerint kb. minimum 50 család tud életképes közösséget alkotni és ahol a legalapvetőbb szakmák már képviselve vannak. Például ami nagyon előnyös, hogy legyen egy jogilag képzett személy, ez az alapításnál szinte elengedhetetlen, aki szintén ott él és pontosan látja, hogy mit képvisel. Ezen kívül egy orvos állandó felügyelete is nagy biztonságot ad a településen élőknek (Kovcsegben kettő is van, egy nyugdíjas sebész és egy terapeuta, aki még heti egy alkalommal beutazik Moszkvába, ott van a praxisa).

K.P.: Milyen szakmákkal találkoztál még?

A.B.: Mindenféle a házépítéssel, otthonteremtéssel kapcsolatos szakmák fontosak itt, hogy az építkezéseken az emberek tudják a folyamatot és egymást irányítani. Van traktoros ember is, aki egyébként korábban válaszolt a levelemre. A fafeldolgozó üzem megléte megköveteli a fával kapcsolatos szakmák ismeretét, de eredeti „fásember” nem volt: betanult mindenki, hiszen az ott lakók mindig készek új dolgokat megtanulni. Például a régi orosz hagyományokon alapuló rönkház építésének a furfangjait. A hagyomány szerint, amikor a rönkházat a készítő összerakja, akkor nem egyenlíti ki a rönköket egy fűrész segítségével, hanem kivájják itt-ott úgy, hogy minél jobban illeszkedjenek egymáshoz. Ezek után még egy éven keresztül állni hagyja a készítő a saját területén, akkor áll igazán össze az építmény. Csak ezek után szedik szét és viszik el a végleges helyre, ahol újra összerakják. A mai tömeggyártás idején az emberek már nem várnak ennyit a házukra. Kovcsegben most egészen jó brigád alakult, és Pasa, aki az „idegenvezetőm” volt, éppen a tanulási folyamat közepén tart, mert ő is szeretne e brigád tagjává válni.

A szakmákra visszatérve, van ott informatikus is, aki mindenki számítógépét és a település informatikai rendszerét karbantartja. Alapvetően az emberek kalákában dolgoznak, a többség háza így, a közösség által épült. Mindig ott segítenek és annyian, amennyire szükség van.

K.P.: Milyen szabályok szerint lehet itt földet művelni? Vannak-e még szabad területek?

A.B.: Igen, vannak területek, mert nem mindenki marad itt annyi ideig, mint azt tervezte. Van, aki szép reményekkel, csillogó szemmel érkezik és egy idő múlva rájön, hogy nem pontosan ilyennek gondolta a gazdálkodó életet, vagy túl nehéznek találja. Így mindig vannak újonnan érkezők, de a terület egyre jobban benépesül maradni vágyókkal. Jelenleg egy listát vezetnek, amire fel lehet iratkozni, és üresedés esetén jöhet a listán következő. Pillanatnyilag már több tíz család vár az üresedésre. Általában az újonnan érkező családnak 3 hónap „próbaidő” áll rendelkezésre, hogy belekóstoljon az ottani életbe, ismerkedjen minél több állandó lakossal. Ha ezek után az újoncok tovább is szeretnének maradni, akkor jön a szavazás: az ott maradáshoz legalább ¾ szavazati többség szükséges. Pozitív határozat esetén két év áll rendelkezésükre a beköltözésre, az új életformára való berendezkedésre. Akik nem tudnak két év alatt beköltözni, azok sajnos elesnek a lehetőségtől. Erre az igen szigorú kikötésre az első évek tapasztalatai vezették rá a közösség döntéshozóit.

K.P.: Milyen növények vannak? Vannak-e cédrusfák?

A.B.: Van a településen egy kertész, Misa (amúgy ő is csak ott tanult bele a szakmába), tőle többen is vásárolnak a csemetéket, dísznövényeket, bokrokat, fákat. Többek között óriási a fenyvesek gyűjteménye: ismerősei, barátai, jóakarói mindenhonnan küldik a magvakat, Misa meg csodákat művel velük. Még a Krimi és Balkáni fajtákat is sikeresen tenyészti és telelteti. Cédrusfák is szinte mindenki birtokán vannak, de mivel egy nagyon lassan növő fafajtáról van szó, az elmúlt 10 év alatt kb. 30 centis magasságot értek el a leggyorsabbak is. Rengeteg facsemete található a területen, amik vagy húsz év múlva már erdőt alkotnak. Tavasszal több száz fát elültették azon a néhány hektárnyi területen, ami közösségi maradt: többnyire fekete fenyők, nyírfák – ezek gyorsabban nőnek. A kerítés pedig mindenhol (ahol van) élő sövényből, különböző cserjék és bokrok társításából áll, sokan folyton-termő málnát vagy csipkebogyót, ribizlit, irgat, homoktövist vagy egyéb tüskés bokrot használnak. Misáé természetesen a legszebb. Az élő sövény azért jó, mert nem kell sokat gondozni, folyton nő és gyakorlatilag örökéletű. Sokkal szebb is, mint akármilyen más szerkezet, s kevesebb munka illetve anyagi befektetés a létrehozatala.

K.P.: Milyen természetes energiaforrásokat használ a település?

A.B.: Pillanatnyilag az áramot föld alatt, kábelen keresztül vezették be a külvilágból. Így, mondják, az oszlopok nem csúfítják a tájat. Hosszútávon viszont szélerőművet terveznek építeni mivel a területen erős szelek fújnak, egyelőre anyagi lehetőségeik még nem engedik. Egyéb megvalósítandó tervek a megújuló energiaforrások felhasználására már vannak, mint például a szélkerék szélmalomként való munkára fogása. A gabonát most kis házi mozsárban vagy kézi malomban őrlik saját részre, úgyhogy a szélmalom nagy előrelépés lesz. Tervezik a település talajvizeinek elvezetését is a folyó irányába, mert sok gondot okoz a magas talajvíz (még a komposzt gödröt sem lehet ásni), dolgoznak is már rajta. Csak ezek után lehet szó kutak furásáról is, mert jelenleg az ivóvizet a folyó menti forrásokból merítik. 

K.P.: Hogyan kaphatunk több információt a Kovcseg-i településről?

A.B.: Minden évben szerveznek a helyiek egy többnapos szemináriumot, általában ősszel, és ott mindent megmutatnak-elmesélnek az érdeklődő közönségnek. Van egy honlap is, amin az aktuális hírek olvashatók (www.kovcheg.ru), ezen kívül minden beérkező kérdésre igyekeznek válaszolni e-mailben. Olyan sok az érdeklődő levél nem csak Oroszországból, de a FÁK és világ egyéb országaiból is, hogy minden héten más és más a kijelölt „posta ügyeletes”, aki válaszolgat rájuk. Egy ember nem győzné azt a temérdek levelet.  

Megjegyzés: A cikket 2011-ben írtam, sajnos egy évre rá Alekszej Baklanov tragikus hirtelenséggel elhunyt, ezzel lehetetlenné téve a későbbre tervezett közös Kovcsegi utazásunk megvalósulását. De mivel Alekszejre jó szívvel emlékszem és a cikk nagyon informatív, ezért újból közzé tettem itt, a megújult honlapomon.