Eső
Naponta izgatottan kérdezgetem az ország különböző pontjain élő kertészkedő barátaim, ismerőseim, hogy: Na, nálatok esett? Úgy várjuk az esőt, mint a messiást. Mintha olyan sokat számítana a nyári tűző melegtől és UV sugárzástól teljesen szétégett kertnek egy-egy kisebb vagy nagyobb zápor… De mi várjuk, rendületlenül várjuk, hogy essen, mert a kertben ez jelenti az életet. A természet eső nélkül elsorvad. Mi pedig várjuk, csak várjuk.
Már megfigyeltem amúgy, hogy Budapesten, ahol kevés a zöld és szinte senki sem kertészkedik, sokkal több eső lehullik, mint itt. Pedig ők meg egyáltalán nem szeretik és nem is kívánják azt, mert a városi életmódban, a sok betonra kipakolt éttermi székre, a közlekedésre, a kültéri rendezvényekre nagyon nem jön jól az a bizonyos életet hozó eső. Nem beszélve arról a sok porról, kipufogógázról, koromról, szaharai homokról és még egyéb a levegőben szálló mindenféle cuccról, ami ilyenkor a csapadékkal szintén láthatóvá válik az autók karosszériáján. Na, megint lehet vinni az autót mosatni….
Az jut eszembe erről a várakozásról, amiben én sokszor itt vagyok, az esőre várásról, hogy na, megint hiányállapotban vagyok. Hogy arra fókuszálok mi az, ami nincs és a gondolataimat az foglalja le. S mivel abban tartom magam, ezért rosszul érzem magam miatta. Ahelyett, hogy azzal foglalkoznék inkább, azért lennék hálás, ami megvan, ami adott, aminek örülni lehet. Mert ilyen is sok van. Ha rajtakapom magam, hogy már megint azon sopánkodom, hogy mi nincs, akkor igyekszem átváltani arra, hogy helyette arra gondoljak mi az, aminek örülhetek. Így talán nem keseredem meg, ha ez hosszú ideig fennáll.
Lehet, hogy az, ami most van, az MÉG van, lehet, hogy a jövőben még ennyi sem lesz… De lehet, hogy minden helyreáll és lesz még, sőt, sokkal több is lesz, mint most. De ez legyen a jövő kérdése, amit az aggódásommal és a hiányállapot megélésével nem biztos, hogy a jó irányba befolyásolok, vagy lehet, hogy egyáltalán nincs is ráhatásom… bár ezt kétlem, hogy tudnánk úgy élni, hogy semmire sincs ráhatásunk…
Szóval ha vissza szeretném állítani az oly drága lelki békém, akkor annak örülök, ami van. Ha esik, annak, ha nem, akkor meg annak, elfogadva mindig azt, ami épp történik.
Az elégedetlenkedésre lehet okot találni ezret.
De az elégedettségre is!
Vannak dolgok, amiket el kell engedni, ha nincs más megoldás helyi szinten vagy saját erőből…
A csapadék képződés egy nagyon összetett folyamat, sok-sok globális szereplővel. Afrikában sok-sok ember hal meg éhínségben, vízhiányban, nemhogy fürödni is tudnának, sok kilométer messzire kell gyalogolniuk az ívóvízért… lTeljes ökológiai felébredés, felelősségvállalás szükséges, minden gazdasági szereplő, a nagy gyárak vezetői részéről is. Nem tudom hosszú távon mit fogunk enni, ha tönkremegy a mezőgazdaság…
Mindenesetre én ültetek, ültetek, és aztán nagyon örülök mindennek, amit aratni is tudok. Azt viszont látom, hogy a jövőben nem feltétlenül ugyanazokat az élelmiszereket fogjuk enni, mint eddig, vagy ha igen, azoknak semmi közük nem lesz már a természeteshez….