Elégedetlenség

Ha feltételezzük azt, hogy mindig a számunkra legjobb döntést hozzuk, mert nyilván magunknak jót akarunk és ha lenne jobb megoldás, biztosan azt választanánk, akkor minden okunk meg lehet az elégedettségre. Hisz ha biztosak vagyunk abban, hogy jól kormányozzuk az életünket, ha biztosak vagyunk önmagunkban, akkor kizárt, hogy rosszul döntenénk. Ha viszont az adott helyzetekben nem döntünk rosszul, mert mindig a rendelkezésre álló megoldások közül a legjobbat választottuk, akkor minden okunk meg van a magabiztosságra (szó szerint értve a magunkban való biztosságra), az önbizalomra (önnön magunkban való bizalomra), az elégedettségre.

Mindezekből az következik, hogy minden helyzetben meg kell találnunk az elégedettség érzését, hisz bízunk önmagunkban, a józan ítélőképességünkben, abban, hogy ki tudjuk választani a nekünk legmegfelelőbbet…

Csakhogy: amikor eldöntünk valamit, máris szintet ugrunk. Hirtelen a meghozott döntésünk szempontjából kezdünk el ránézni valamire. Ami egy teljesen más állapot, mint az, amikor még a döntés előtt álltunk. A döntés utáni helyzetben már rálátunk illetve megtapasztalunk olyan következményeket is, amelyeket nem tudhattunk előre… mert akkor még csak latolgattuk az esélyeket és azzal voltunk elfoglalva, hogy mit válasszunk.

Szóval, ha valaki elégedetlen valamivel, az abból a tudásból fakad, amit a múltban nem láthatott, előre nem tudhatott, épp ezért óriási hiba és nagyon erős önbántás, önmagunk megkérdőjelezése, a saját önbizalmunk saját magunk általi aláásása az, ha elégedetlenkedünk… Mégis, az elégedetlenségnek van létjogosultsága… de csak egyetlen pillanatig. A felismerés pillanatáig. Hogy tovább kell lépni, mert itt ez meg ez látszik, ami korábban még nem volt látható… Nem szabad rögtön eltörölni az egészet, hogy hibás volt a döntés és hogy nem jól láttuk, hogy nem jól mértük fel a helyzetet. Nem szabad megengednünk magunknak a gondolatot, hogy valamit nem jól csináltunk… Mert azzal mi saját magunk gyengítjük a saját önbizalmunkat. Mások nem tudnak akkora kárt okozni az önbizalmunkban, mint mi saját magunk.

Az elégedlenkedésben hosszasan tocsogni nem érdemes, másoknak órákon át ecsetelni mi a rossz, mi nem működik, mi az, ami várhat ránk… nem az igazság. Egy jó csomó mindenről sosem tudjuk meg, hogy mi az igazság, ezért a legjobb csak azzal foglalkozni, amire van rálátásunk, van ráhatásunk. Ez legtöbbször a saját és részben a családunk élete, illetve olyan barátok, ismerősök, akik bepillantást engednek a saját életükbe, megosztanak egy-egy momentumot velünk. De ott is érdemes óvatosan megítélni a másikat, mert biztosan nem tudhatjuk… Csak azt tudhatjuk, ami a saját fejünkben van, és csak azt érezhetjük, ami a saját szívünkben van, a többieké számunkra mind olyan, mint egy fekete doboz. Egy másik ember mindig fekete doboz marad számunkra, és sokszor még mi magunk is saját magunk számára. Néha önkéntelenül is feljön bennünk egy olyan gondolat, egy olyan érzelem vagy egy olyan cselekvés, amin még magunk is meglepődünk…

Mivel csak mi tudjuk (jó esetben) mi van valójában bennünk és azt is tudjuk, hogy igyekszünk az életünket a lehető legjobban csinálni, ezért alapban mindig mindennel elégedettek lehetnénk azzal az ici-pici jelzésszintű gondolatmorzsával, hogy van itt valami, amin azért legközelebb, amikor döntés helyzetbe kerülünk, a lehetőségeinkhez mérten mindenképp változtatni fogunk. Mennyivel könnyedebb lehetne mindennek a megélése az életünkben és az önbizalmunk sem lenne olyan gyenge ha az elégedettség uralkodna és nem az elégedetlenség…

Kép: Az élet virága – minden mindennel kapcsolódik