Adás

A tegnapi cikkem utolsó bekezdéséhez írnék még pár jó szót: az élet az adásról szól inkább, mint a kapásról. Illetve a kettő kiegyensúlyozásáról. Az sem jó, ha sokat kapunk, de keveset adunk, mert passzívvá és függővé tesz, és az sem jó, ha sokat adunk, de keveset kapunk vagy fogadunk el, mert akkor hiányállapotba kerülünk, kiürülünk és nem tudunk majd miből adni a jövőben. Én ebbe a másodikba szoktam időnként belekerülni.

Most kicsit elvonultabban, kevesebb aktivitással élek, mert úgy éreztem túl sokat adtam kifelé és töltekezni, elfogadni, befogadni kevesebbet tudtam. Nagyon sok tevékenységem ingyenesen vagy szívességből történt, ami azt hozta, hogy magamra kevesebb gondot fordítottam, bár kívülről ez lehet mégis úgy tűnik, hogy csak magamnak élek, mert egyedül vagyis fizikailag csak a macskámmal élek. Ettől függetlenül jó kapcsolatom van a családdal, van sok barátom, ismerősöm, lelki-szellemi testvérem és a jóisten (vagy a Teremtő, bár én nem vallási értelemben használom, mert nem vagyok megkeresztelkedve) is velem van és még a halottaim sem távoztak el, hisz ha gondolok rájuk, akkor számomra ők is élnek, épp csak fizikailag nem hozzáférhető formában.

Szóval a kettő (adás és kapás) egyensúlyára van szükség. Időnként kibillenhetünk egy-egy oldalra, de az életünk második felében már egyre inkább a szűkebb-tágabb környezetünkre is ki kell terjedjen a figyelmünk és a szeretetünk, nem csak saját magunkra vagy a családunkra. Olyan dolgokat érdemes tennünk, ami nem csak nekünk, hanem a többieknek is jó.

Sokat gondolkodtam már arról, hogy lehet-e úgy valaki felhőtlenül boldog, ha körülötte mindenki szomorú, vagy sokkal több búskomorság van, mint öröm. Lehet-e vagy tudunk-e a háborúban is örülni a szépnek és jónak? Persze, igen, lehet, de sokkal több lelkierő kell hozzá. Amit viszont önismerettel, lelki-gyakorlatokkal, önbizalom fejlesztéssel lehet erősíteni. Hogy ne hasson ránk a környezet, a külvilág annyira lehúzóan, félelmetesen, mint amennyire néha tud egy-egy globális rossz hír hallatán.

Számtalan félelmemet számoltam már fel úgy, hogy törekedtem a megismerésre, a világ valódi működésénének, az Igazság megismerésére, ebben rengeteg tapasztalatom van már. Ez segít. Ettől függetlenül az érzelmeket meg lehet élni, nem szabad elnyomni, de ugyanakkor azt is érdemes tudni, hogy semmilyen rossz sem tart örökké. A világot összetartó erők az alapok, minden más idővel lebomlik. Akkor jön egy beomlás, összeomlás vagy „rossz” dolog, amikor valaminek mennie kell, távoznia kell, már nincs rá többé szükség. Nehéz ezt beismerni, mert ragaszkodnánk a régihez, a beválthoz, de mivel minden változik, méghozzá egyre gyorsuló ütemben, szinte követhetetlen módon, ezért ez menthetetlenül bekövetkezik, akár akarjuk, akár nem.

Nagyon sokat számít, hogy tudjuk kezelni a helyzetünket, az pedig attól függ, hogy mennyire vagyunk belül békések. A belső béke elérése egy folyamat, amiben egyre erősödünk. Ha ilyesmivel kapcsolatos kérdésed van, vagy szeretnél valamilyen technikát megtanulni, szívesen állok rendelkezésre, keress meg privátban.