Kiköltözés történetek: Forrás tanya

Forrás Tanya Kép 2
Kátai Piroska Sella
2025. december 4.

Lévai Anikó, Mühlbert Kornél és a Forrás tanya története

Kőkemény pénzügyi világból jövünk. A férjemmel egy bróker cégnél ismerkedtünk meg. Befektetésekkel, biztosításokkal, tőzsdei tranzakciókkal foglalkoztunk, és jól ment a szekér. Azonban soha nem volt elég. Bármit elértünk, bárhová utaztunk, bármit megvettünk, mindig jöttek új célok, új elérnivalók. Egészen addig, míg egy szép napon egy kockázatos tőzsdei ügyletben minden pénzünk elúszott. Napról napra csúsztam lefelé, elhatalmasodott rajtam a harag, az önsajnálat, és a kilátástalanság. Idővel azt vettem észre, hogy egy gödör alján vergődöm. Eljött a pillanat, amikor úgy éreztem vagy meghalok, vagy felállok és újra felépítem az életemet. Mindent feladtam Istennek, a kezébe helyeztem az életem, és a segítségét kértem. Egyik éjszaka egy teljes önátadás után valami átkattant bennem. Egy évig meditáltam minden nap és kértem a vezettetést. Majd az Univerzum a kezembe nyomta A csodák tanítását. Elvégeztem a leckéket, és pontosan jól tudtam, hogy nem tudok már visszatérni a régi életemhez. Új fejezet kezdődött.

Kedves ismerősöm – Évi – kölcsönadta az Anasztázia sorozat első könyvét, beleolvastam és éreztem, hogy ez valami nagyon mély és nagyszerű dolog. Azonban akkor, abban a pillanatban még nem voltam kellően befogadó rá. Mindent megtudtam Évitől, aki találkozásaink alkalmával mesélt Anasztáziáról és arról, hogy a saját életében milyen változások következtek be a könyv hatására. Így már ekkor, a könyv elolvasása nélkül is rengeteg információm és kérdésem volt, amelyekre Évi mindig örömmel válaszolt.

Arra éreztem hívást, hogy az én feladatom a segítői munka. A csodák tanítása összekapcsolt a Szentlélekkel, aki új útra vezetett. Teltek az évek, és közben természetgyógyászatot tanultam, megismerkedtem a gyógynövényekkel, elkezdtem őket gyűjteni és termeszteni, mandalákat festettem, megtanultam gitározni és énekelni, valamint elkezdtem megosztani az Igazság üzeneteit. A nap minden órájában azt csináltam, ami örömmel töltött el. Úgy alakítottam a munkásságom, hogy minden örömteli tevékenységemet mások szolgálatába állítsak. A rezgésem megváltozott, elmém lecsendesedett. Elengedtem minden vágyat, minden akarást, csak áramoltam az élettel és szerettem azt, ami épp van. Egyre erősebben hívott a természet. Az elvonulásaimat legtöbbször Bakonybélben, vagy Kisnyalka majorságban tartottam és egyedül is többször elvonultam az erdőbe. Egyik alkalommal a férjem is részt vett az elvonuláson Kisnyalkán. Ahogy álltunk az épület előtt, néztük a lovakat, a kecskéket és az erdőt, azt éreztük, hogy ez az a kép, ami visszatükrözi a bensőnket. Belénk hasított, hogy miért nem egy ilyen helyen élünk? Mi tart minket a városban? A gyermekeink felnőttek és önálló életet élnek, a kertünk, ahol mindenfélét termelünk, olyan kicsi, hogy már nem férnek a zöldségek, gyümölcsfák és a gyógynövények. Noha szerettük érdi kertes házunkat, az volt az érzésünk, hogy a város beszűkült számunkra, és már nem rezonál velünk.

Egyre izgatottabbak lettünk, és elkezdtük megfogalmazni a szándékunkat, és beleérezni abba, hogyan képzeljük el a további életünket. Milyen helyen, mekkora területen, milyen házban, milyen körülmények között éreznénk otthon magunkat. Egyértelmű volt számunkra, hogy visszatérünk az egyszerűséghez, a természeteshez és a természetben folytatjuk tovább életünket, az általa alkotott törvényeket követve. Emlékeztem Évinek minden szavára, sőt meg is látogattuk őket az Őrségben és inspirálódtunk általuk. Egy évnyi keresés után meg is találtuk a tanyánkat Bócsán. Kicsit nagyobb, mint amit terveztünk, de mivel minden másban tökéletesen megfelelt, megvettük. Nevet is adtunk neki, és a logója is elkészült.

Pár hónappal korábban, amikor épp egy tanyát akartunk megnézni Kocséron – három percnyire a találkozónk helyszínétől az ingatlanossal – egy őzbak ugrott elénk, berepült a szélvédőn, egyenesen az ölemben landolt, szarvával az egyik combomban. Sajnos azonnal életét vesztette én pedig megsérültem. Ez a baleset számtalan tanítást adott nekünk. Megakadályozott minket valamiben és másfelé terelt. Utána néztem az őz, a szarvas szimbolikájának, ami megdöbbentő felismeréseket hozott számomra. A tanya megvásárlását követően megkérdeztem a Szentlélektől, hogy mi legyen a neve? Egy meditációban megérkezett a válasz: FORRÁS. Nagyon megtetszett ez a név, hiszen a forrás a kitörő életerő jelképe. Jungi értelmezésben a forrás magának a léleknek az archetípusa, a belső élet és a szellemi energia eredetének szimbóluma. A tiszta eredet jelképe, a folyóé, az életé, a tudásé, és a kezdet. Minden egy központi magból, a forrásból született. A felébredés útján járva a Szentlélek segítségével valamennyien képesek vagyunk kapcsolódni a forrásunkkal, amit valójában soha el sem hagytunk. A forrás a gyógyítás jelképe is. A természetes források elsősorban tiszták, gyakran ásványi anyagokban gazdagok, és gyógyító hatásúak. Az élet forrása maga Isten, a víz pedig Isten ajándékának – az örök életnek – a szimbóluma.
Az őzbak iránti tisztelem és hálám jeléül a víz mellé ő is belekerült a tanya logójába. Így lettünk Forrás tanya.  

Forrás Tanya Kép 1

A tanya területe 1 ha, van rajta 3.000 nm2 erdő, egy kis vályog parasztház, és némi melléképület. Van hozzá 2 ha föld, ahová elkezdtünk fákat ültetni. A tanya terület megtisztítása közben – rengeteg szemét került összeszedésre – megvásároltuk az Anasztázia könyvek összes kötetét, melyek olvasásába azonnal belevetettem magam. A könyvekből folyamatosan kapom a megerősítéseket és igyekszem mindent Anasztázia tanácsai szerint végezni.

Mivel az épület felújítása még várat magára – ugyanis megbízható mesterembert azonnalra nem lehetett találni -, a férjem épített egy jurtát és a mestere, valamint annak segédei segítségével még egyet. Így két jurta kerül felállításra a tanyán. Az egyik 10 m átmérőjű egyterű jurta, ahol a későbbiekben közösségi találkozókat, programokat fogunk szervezni. A kisebbik, 6 m átmérőjű jurtába kerül a konyha, az étkező, és a fürdőszoba. Először azonban mi költözünk be a jurtákba, mert a felújítás 2024. tavaszán kezdődik el.
A kertet tavasszal már elkezdtük kialakítani. Elültettünk több, mint 50 gyümölcsfát, további fákat (gyümölcs és egyéb) pedig az ősszel fogunk telepíteni. Burgonya, batáta, paradicsom, kukorica, bab, padlizsán, hagyma már termett a tanyán, elkezdtünk kísérletezni, hogy miként viszonyulnak ezen növények a homokos talajhoz. Az érdi kertünkben a legtöbb növényt szaporítottuk, így számtalan bokrot, virágot, magoncokat és gyógynövényt viszünk magunkkal a tanyára. Gyulai Iván tanácsai alapján kezdtük el a mulcsolást és dolgozunk azon, hogy feljavítsuk, regeneráljuk a talajt. Még az elején tartunk az új életünknek és rengeteg a munka, de minden percét élvezzük. Egész nyáron sátorban laktuk a tanyán, tisztítottuk, építettük, szépítettük azt. Az pedig egy külön történet, hogy a csodaszarvasunk is megérkezett. Él egy szelíd, emberekhez szokott szarvas az erdőben, aki időnként meglátogat minket, hatalmas örömet okozva nekünk. A tanyasi munkálatok szüneteiben – pihenésként, kikapcsolódásként – az Anasztázia könyveket olvasom egy függő ágyban a saját erdőnkben. Csodálatos energiával tölt fel.

Szándékunk a Forrás tanyán: Egy olyan testi-lelki menedéket nyújtó oázis létrehozása, ahol természetes módon élelmiszer önellátó gazdálkodást folytatunk. A szükséges élelmiszereket megtermeljük magunk és a családunk részére, a többletet elcseréljük más élelmiszerre, amit mi nem tudunk előállítani, és elajándékozzuk. Folytatjuk a vegyszerektől mentes, egészséget támogató élelmiszerek, gyógykészítmények előállítását, amit elérhetővé, megvásárolhatóvá teszünk mások számára. Összhangban és harmóniában élünk a természettel, gondoskodunk a földről, a növényekről és állatokról.          

Létrehozunk és fenntartunk egy feltétel nélküli Szereteten alapuló közösségi teret, ahol programokat szervezünk. Kapcsolódunk testvéreinkkel és együtt dolgozunk a Szeretet útjában álló akadályok lebontásán, gyakoroljuk a megbocsátást és a Krisztusi látást. A jövőben itt valósulnak meg az elvonulások, a közös mantra éneklések, zenélések, és A csodák tanítása tanulócsoport találkozók. Erősíteni kívánjuk a Szeretet, Öröm és Béke melletti elköteleződést, támogatni mindannyiunkat az Önvalóra való ráébredés folyamatában, Önmagunk, az emberiség és Isten szolgálatában.      
Szeretettel, Lévai Anikó

2023. szeptember

A Tanya további alakulásának története a következő YouTube-os oldalon követhető: